
Kedves World3d Közösség Tag!
Kérjük olvasd el közösség építő célzattal írt írásunkat, melyben egy kis játékra is invitálunk!
Hosszú évek óta figyeljük a közösség fejlődését, bővülését, és arra a megállapításra jutottunk, hogy a tagoknak kevesebb mint 10%-a aktív tagja a közösségnek. Ez olyan szempontból pozitívumnak tekinthető, hogy ezekszerint az oldalnak nagyon sok olyan tagja van, aki rendszeres látogató. Csak sajnos folyamatosan passzív marad, vagyéppen nagyon keveset veszt részt a közösség életében.
Őket próbáljuk meg most egy célzzott játékkal nagyobb mértékű aktivitásra rávenni.
Hogy mik lehetnek a passzivitás okai?
- Először is, itt a tény, hogy az oldalt bejelentkezés nélkül is lehet látogatni. Ennek negatív következménye, hogy kevés tag online (a napi látogatókat figyelembe véve). Ez nem elsősorban egy látogatói szám. A bejelentkezés élettel tölt meg egy oldalt. Lehet például használni a chat-et; ha látom valakiről, hogy online, máris dobhatok neki egy privát üzenetet (amit egyébként mailben nem tennék meg) stb.
1. Jelentkezz be minden látogatás során.
- "Nem értékelem a képeket, mert csak vita lesz." Elképzelhető, hogy lesz, igen. De ez attól függ, hogy milyen stílusban írsz kommentet az értékelés mellé (ha írsz), hogy a készítő milyen beállítottságú, hogy az adott értékelés milyen viszonyban van egy épeszű tartománytól. (pl legjobb képre "viccből" nem adunk 1-est, stb.)
Természetes az értékelés teljesen szubjektív dolog. Egy dolgot kérünk csupán: értékelés során tessék figyelembe venni, hogy a kép kezdő vagy haladó galériában található-e.
2. Értékeld és kommentáld a képeket, cikkeket.
- "Miért küldjem be, majd beküldi aki akarja." Ha látsz valahol egy hasznos tutorialt a neten, ha olvasol valami fontos grafikai hírt, ha látsz valami látványos videót, beküldheted ezeket a megfelelő kategóriákba és beszélhetsz róla a közösség többi tagjával. Ha minél többen ezt teszik, máris a sok passzív tagból aktív lehet, hisz lehet, hogy éppen csak a Te témádra várnak :) Ha senki nem kezd el beszélni, akkor nincs miről beszélgetni.
- Lustagás.
Nem nagyon kell kommentálni, talán csak annyival, hogy egy közösség sokkal jobban megbecsüli azokat a tagjait, akik tesznek is a közösségért.
3. Tégy a közösségért.
De más szempontból nézve: ha sok linket küldesz, fórumozol, nemcsak pontokat gyűjthetsz (hisz nem ez a lényeg, ez csak egy játék) ismerté teheted magad egy közösségben.

Hogy jobban aktivitásra bírjuk a közösség tagjait, az alábbi játékra invitálunk minden regisztrált tagot:
Mint bizonyára mindenki észrevette, tudja, az oldalon bizonyos tevékenységekért kredit pont jár. Ennek jelenlegi "haszna" mindösszesen annyi, hogy egy tagról megállapítható, hogy mennyire aktív.
Most azonban új értelmet nyerhet, miszerint is:

Gyűjtsd a pontokat és legyél zsűritag a következő versenyen!
Igen, az aktuális versenyek időtartama alatt gyűjtött kredit pontok (a mai naptól számítva) egy aktuális aktivitási listát fog létrehozni a tagok között. Aki a verseny lezárásáig a legtöbb pontot gyűjti össze, az az adott verseny elbírálásában egy teljes jogú zsűri tagként értékelhet.
A versenyben nem vesznek részt a moderátorok és az adminisztrátor. (adataik a többi taghoz hasonlóan megjelennek)
A különböző tevékenységeket eltérő pontszámmal jutalmazzuk, ez mindig a Gy.I.K.-ban lesz olvasható.
Jelenlegi credit pontok:
- fórum hozzászólás 1
- értékelés 2
- új hír 10
- új lecke 100
- új ismertető 100
- új így készült 100
- új tip 20
- új animáció 10
- új tutorial link 10
- új 'látni kell' link 5
Az aktuális pontszám lista Tagok listája menüpont alatt található.
Nagy Péter
WORLD3D.hu